Néhány nap múlva érettségiztem. Néhány hét múlva 18 éves lettem. Felvettek az egyetemre és bölcsészhallgató lettem. A Balatonon töltöttem a nyarat, és tényleg hittem benne, hogy előttem az Élet. Ez 35 éve volt. 35 éve április 26-án történt a csernobili baleset. Több mint 30 év telt el a baleset után, én Belaruszba kerültem. Ennyi évnek kellett eltelnie, hogy teljes valóságában megértsem a történteket.

Bár Csernobil Ukrajna területén van, a radioaktív szennyezés 70%-a Belaruszt érintette. Az ország területének 23%-a szennyeződött be cézium-137 izotóppal. 3678 településen 2,2 millió embert érintett közvetlenül. 479 településről végleg evakuálták az embereket, ezek azóta nem léteznek. 200 ezer ember önként hagyta el a lakhelyét, 137,7 ezer embert kitelepítettek. Napjainkban 1,1 millióan élnek sugárszennyezett területen. 217 ezer gyerek nő fel ott. Ezek puszta számok. Ezek mögött emberi sorsok vannak.

A csernobili tragédiát sokan és sokféle módon dolgozták fel. Készült dokumentumfilm, oknyomozó riport, művészfilm, színdarab. Többen javasolták, hogy nézzem meg az HBO Csernobilról készített sorozatát. Nem volt erőm hozzá, számomra Szvetlana Alekszejevics, Nobel-díjas belorusz írónő Csernobili ima című regénye felülmúlhatatlan és felülírhatatlan. Lehet mérnöki és vezetői hibákról és felelősségről vitatkozni, de Alekszejevics nem ezeket kereste. Az egyszerű emberek tragédiáját írta meg, azt a fájdalmat, ami a mai napig nem múlik, amivel együtt kell élniük. Vannak borzalmak, amit csak végtelen fegyelemmel lehet leírni. Neki sikerült. A regény megjelent magyar nyelven is. Ha teheted, olvasd el!

Kép forrása: Pixabay