Barangolások Fehéroroszországban, ami nem is fehér, de nem is orosz

Minszki séták

Minszki séták

Csernobili ima

Egy katasztrófa, amely máig sújtja Belaruszt

2021. október 13. - Minszki séták

chernobyl-gc96b42e6e_1280.jpg

Néhány nap múlva érettségiztem. Néhány hét múlva 18 éves lettem. Felvettek az egyetemre és bölcsészhallgató lettem. A Balatonon töltöttem a nyarat, és tényleg hittem benne, hogy előttem az Élet. Ez 35 éve volt. 35 éve április 26-án történt a csernobili baleset. Több mint 30 év telt el a baleset után, én Belaruszba kerültem. Ennyi évnek kellett eltelnie, hogy teljes valóságában megértsem a történteket.

Bár Csernobil Ukrajna területén van, a radioaktív szennyezés 70%-a Belaruszt érintette. Az ország területének 23%-a szennyeződött be cézium-137 izotóppal. 3678 településen 2,2 millió embert érintett közvetlenül. 479 településről végleg evakuálták az embereket, ezek azóta nem léteznek. 200 ezer ember önként hagyta el a lakhelyét, 137,7 ezer embert kitelepítettek. Napjainkban 1,1 millióan élnek sugárszennyezett területen. 217 ezer gyerek nő fel ott. Ezek puszta számok. Ezek mögött emberi sorsok vannak.

A csernobili tragédiát sokan és sokféle módon dolgozták fel. Készült dokumentumfilm, oknyomozó riport, művészfilm, színdarab. Többen javasolták, hogy nézzem meg az HBO Csernobilról készített sorozatát. Nem volt erőm hozzá, számomra Szvetlana Alekszejevics, Nobel-díjas belorusz írónő Csernobili ima című regénye felülmúlhatatlan és felülírhatatlan. Lehet mérnöki és vezetői hibákról és felelősségről vitatkozni, de Alekszejevics nem ezeket kereste. Az egyszerű emberek tragédiáját írta meg, azt a fájdalmat, ami a mai napig nem múlik, amivel együtt kell élniük. Vannak borzalmak, amit csak végtelen fegyelemmel lehet leírni. Neki sikerült. A regény megjelent magyar nyelven is. Ha teheted, olvasd el!

Kép forrása: Pixabay

Mi fán terem a dránnyiki és a holodnik?

Belarusz haspókoknak

konyha.jpg

A félreértések elkerülése végett szeretném tisztázni, hogy a belorusz konyha nem azonos az orosz konyhával, bár sok közös ételük van. Sokkal több hasonlóságot mutat az ukrán vagy a balti gasztronómiával. Azt nem vállalom, hogy minden finomságot leírok, de a kedvenceimet igen, hogy aki kedvet kap egy minszki sétához, tudja, mit keressen!

Nyáron a nagy kedvencem a holodnik, ami tejföllel - vagy diétázóknak kefirrel - készült hideg céklaleves. Valami isteni, konyhatündérnek sem kell lenned az elkészítéséhez. Odavagyok a salátákért és a halételekért, de a keményebb konyhához szokott magyarok se fognak panaszkodni, mennyei szalonnák várják Belaruszban. A halételek és a halkészítmények a mi árainkhoz képest töredék áron vásárolhatóak meg a közértekben vagy a halboltokban. Belarusz nem tengeri nagyhatalom, a környező északi országokból importálják a halat, vagy helyben tenyésztik, viszont Belaruszban dolgozzák fel.

Nemzeti étel a dránnyiki, amit mi, szabolcsiak lapcsánkának hívunk, nyelvész koromból még emlékszem néhány más megnevezésére: jepe, tócsni, berét, lepcsánka és társai. Építenek belőle kis tornyokat, ahol a lapcsánka-emeletek között húsos, halas, gombás töltelék rejtőzik. Nem a dránnyiki az egyetlen, krumpliból készült ételük. A belorusz klíma kevés zöldségnek vagy gyümölcsnek kedvez, a burgonya viszont nagyon jól érzi magát. A beloruszok állítják, hogy a krumplit 400 féle módon tudják elkészíteni. A burgonya mellett a bogyós gyümölcsök teremnek még meg nagy mennyiségben. Bár mindegyiket szeretem, téli kedvencem a homoktövis bogyójából készült tea. Mézzel, gyömbérrel, fahéjjal, naranccsal ízesítik, a savanykás, a gyömbértől kicsit csípős ital tényleg testet-lelket melegít a havas téli estéken.

A pirogokat (kelt tésztából sütött finomság) hússal, gyümölccsel, zöldséggel töltve ki ne hagyd! Desszertnek, ajándéknak az egyik legjobb a Kommunarka csokoládé, italnak a szigorúan gabonából készült vodka. És igen, van saját sörük is, a Lidszkoje. Megosztó ital, de én nyáron jól lehűtve nagyon szeretem az erjesztett italukat, a kvászt. Ebből is keressétek a helyit, vagy a Komarov piacon próbáljátok ki a frissen csapoltat!

A felsoroltakon kívül – bármilyen furcsán is hangzik – a barátaim a legjobban a belorusz vajnak örültek, ha ajándékba hoztam. Egybehangzó vélemény szerint olyan, mintha frissen köpülték volna.

Ha beülsz egy étterembe, amiben biztos lehetsz: minden frissen készül nagyon jó minőségű alapanyagból, nem túl bonyolult, de ízletes ételt kapsz, az adagok az itthon megszokottnál viszont kisebbek.

Cмачна есьці! (jó étvágyat belorusz nyelven:-))

 

 

 

Magyarok nyomában Belaruszban

Pont ide ne tettük volna be a lábunkat?

magyarok.jpg

Tényleg azt hitted, hogy van a világnak olyan szeglete, ahol nincsenek magyar emlékek? Kétlem, hogy létezik ilyen hely, így Belarusz sem kivétel.

A legismertebb magyar történelmi személy Belaruszban Báthory István erdélyi fejedelem, Lengyelország királya és Litvánia nagyfejedelme. Báthoryt a Lengyel-Litván Nemesi Köztársaság nagyfejedelmévé választották 1576-ban, 1580-ban a mai Belarusz nyugati határszélén található Grodnót választotta székhelyéül, és egy új vár építéséről döntött. A reneszánsz stílusban megépített királyi várban halt meg 1586-ban. Első temetkezési helye Grodnó volt, innen vitték át a krakkói Wawel Székesegyházba. Báthory emlékét ma is őrzi Grodnó, nem csak az úgy nevezett Régi várban, hanem emléktáblája van a szépen felújított jezsuita templomban, utca is viseli Báthory nevét.

Báthoryt két okból is tisztelik a beloruszok. Bár a lengyelek rendek kérték tőle, hogy szerezze vissza az oroszoktól a livóniai háborúban levesztett területeket, ezek egy jelentős része beloruszok által lakott terület volt. Így a beloruszoknak Báthory a megmentő szerepét töltötte be. Másrészt Báthory hívta be a jezsuitákat a mai Belarusz területére, ezzel megteremtve az akkori kor modern oktatását.

Hogy mennyire számontartják a mai napig Báthoryt, vagy ahogy a beloruszok ejtik: Bathórit (jól megnyomva az ó betűt:-)), mi sem bizonyítja jobban, mint első találkozásom a kedvenc minszki borbárom tulajdonosával. Magyar borok bemutatójának kerestem helyszínt, Alekszandr, hogy meggyőzzön, az első találkozóra egy olyan pólóban érkezett, amin Báthory István képe volt. És ha ez nem lett volna elég, mindent (is) tudott a tokaji borokról.

Grodnó megyében, a litván határ közelében fekszik Subotniki. A környék földesura, az Umiastowski grófi család építtette neogótikus stílusban az 1904-ben átadott Magyar Szent László elnevezésű templomot.  A templom főoltárán ott van Szent László nagy méretű domborműve, melyen királyi „felszerelésben”, a magyar címeres pajzzsal látható. A dombormű alkotói német mesterek voltak.

Vityebszkbe Marc Chagall miatt látogattam el. A sokak által franciának gondolt festő Moise Zaharovics Sagalov néven született egy kilencgyermekes zsidó családban, a mai Belarusz északi részén található városban. 1997-ben a szülőházában nyílt meg a Marc Chagall Múzeum. A kedves kis ház nem túl sok Chagall festményt őriz, ezért megnéztem a helyi képtárat is. Chagallt kerestem, de Pjotr Javicsot találtam. Az elismert belorusz festő annál a Judel (Yehuda) Pennél tanult, aki Chagallnak is a mestere volt. De mi köze Javicsnak Magyarországhoz? Nem más, mint hogy Pjotr Javics 1918. szeptember 5-én Matuz István néven Törökszentmiklóson látta meg a napvilágot. Édesapja, Max Javics az I. világháború idején Magyarországon esett hadifogságba. Itt ismerkedett meg Matuz Ilonával, a szerelemből házasság lett. A férj 1925-ben tért vissza Vityebszkbe, egy év múlva követte a családja is. A Magyarországon még az édesanyja után anyakönyvezett kisfiú itt már felvette az apa nevét, így lett Matuz Istvánból Pjotr Javics. A népszerű portré- és tájképfestő több alkotása is megtekinthető a vityebszki képtárban.

És hát persze az Ikarus autóbusz, ami elválaszthatatlanul összeköt bennünket a posztszovjet térséggel. Ez alól Belarusz sem kivétel. Ami nekünk egy busz, az a mai 50-es korosztálynak Belaruszban a gyermekkor szép emléke. Ezen jártak kirándulni, nyaranta vidékre a nagymamához. Bár helyüket modern, helyi gyártmányú elektromos buszok vették át, a nosztalgia élénken él. Egy csodaszép Ikarus busszal Minszkben azért találkozhatsz. Igaz, nem utasokat szállít, hanem a kedvenc utcámban, ahol a legjobb street food-ot lehet enni, grúz étteremmé nemesedett.

Minszk 954 éves

Egy város története dióhéjban

my_post.jpg

Belarusz fővárosa, Minszk, a héten ünnepelte alapításának 954. évfordulóját. Ha én lennék a helyében, én is szeptemberben ünnepelnék. Elbűvölő tud lenni a város ebben az időszakban, amikor beköszönt az arany ősz. A parkok és a sétányok reggelente ködbe burkolódznak, napközben szédítő érzés bokáig az aranyszínű avarban gázolni, miközben körötted keringenek a lehulló falevelek.

De térjünk vissza az ünnepelthez!

A legenda szerint a város a nevét egy Meneszk nevű vitézről kapta, aki varázserővel bírt. Meneszk a várost ma is átszelő Szviszlocs folyó partjára épített egy malmot. De nem akármilyen malom volt ez, nem gabonát, hanem sziklát őröltek benne, Meneszk ebből sütött kenyeret. Hamar meggazdagodott a kőkenyerekből, ám vagyonát nem a legnemesebb célokra fordította. Kétes hírű cimboráival éjjelente a malomban dorbézoltak, aztán ezt is megunva, a környező falvak lakóit kezdték fosztogatni. A békés lakosság – megelégelve Meneszk gaztetteit – összefogott és elűzte a vitézt. Hogy soha vissza ne térjen, még a malmát is felgyújtották. Meneszk eltakarodott, a környéken újra a béke lett az úr, de a hely mégis megőrizte a nevét. Meneszkből Menszk, majd Minszk lett, így született meg a kedves kis folyócska, a Szviszlocs partján Minszk városa.

És most következzen a kevésbé romantikus változat!

A történészek szerint a IX. században már lakott település volt a mai Minszk területén. Az első írásos feljegyzés a településről 1067-ből származik. Valóban Meneszk néven emlegetik, de a legendák iránt kevésbé fogékony kutatók szerint a név a Menk folyócska nevéből származik. Nekem azért a nagytermészetű, kőből kenyeret sütő vitéz története vonzóbb...

A mai Minszk és környéke területén keleti szláv törzsek - krivicsek és dragonicsek - telepedtek meg, első nagy államalakulatuk a Polocki Fejedelemség volt. A XIV. századtól egészen a XVIII. századig Minszk a Litván Nagyfejedelemséghez tartozott. A város fejlődését bizonyítja, hogy 1499. március 14-én magdeburgi jogi státuszt kapott, ami a városnak kereskedelmi jogokat, alkotmányos rendet, a városlakóknak pedig szabadságjogokat biztosított. A település földrajzi fekvése miatt számtalan kereskedő, katona, utazó megfordult itt az évszázadok folyamán, hiszen ezt a részt mindig is fontos kereskedelmi és hadiutak keresztezték.

Az oroszok először 1655-ben foglalták el a várost a Lengyel-Litván Nemzetközösséggel vívott háború idején. A folyamatos háborúk során ez több alkalommal is megismétlődött, de Minszk hivatalosan az Orosz Birodalom fennhatósága alá csak 1793-ban került. Alig két év kellett hozzá, hogy az oroszok a várost megfosszák a magdeburgi jogtól.

1812 júliusa és novembere között Napóleon seregei uralták Minszket, majd újra az oroszok tértek vissza. A történelem vihara továbbra sem kímélte, az I. világháború idején 1918 februárjától egészen november 11-ig a német megszállók uralma alá került.  Bár  a németek elfoglalták, de kihasználva az oroszok távollétét, 1918. március 25-én kikiáltották a független Belorusz Köztársaságot, melynek fővárosa Minszk lett. A fiatal állam még egy évet sem ért meg, a németek kivonulása után Szovjet-Oroszország szállta meg az országot, és 1919. január 1-én kikiáltották a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaságot, melynek Minszk maradt a fővárosa. Bár kezdetben önálló állam volt, ez sem tartott sokáig, többszöri felosztást követően 1922 decemberében a Szovjetunió része lett.

A II. világháborút Minszk is megszenvedte. A fasiszta megszállás 1941. június 28-tól 1944. július 3-ig tartott. A megszállók brutális elnyomórendszert vezettek be, a felszabadulás után a várost gyakorlatilag térdig érő romokból kellett újjáépíteni.

Az 1950-es évek elejétől Minszk rohamos fejlődésnek indult, a városképet és az ottlakók életét meghatározták az újrainduló ipari létesítmények, a Minszki Gépjárműgyár, a Minszki Traktorgyár.

Belarusz Legfelsőbb Tanácsa 1991. augusztus 25-én kimondta a független Belarusz létrejöttét, szeptember 19-én az országot átnevezték Belorusz Köztársaságra, melynek fővárosa Minszk.

A kőbalkon foglya

Oswald története a képzelet szárnyán

a_kobalkon.jpg

A férfi a balkonon állt, csípőjével a kőkorlátnak támaszkodva bámult lefelé. A háztól nem messze lustán kanyarodott a folyó, a szélben fodrozódó vízen élesen csillogott a koratavaszi nap. Április volt, ezen az égtájon még épp a tél vége, a tavasz kezdete. A folyóparton párok sétáltak, körülöttük vasárnapi ünneplőbe öltözött gyerekek rohangásztak. Néhányan a padokon ücsörögtek, élvezték a várva várt napsütést. A fákon még rügyek is alig fakadtak, a csupasz ágak között a balkonról jól látszott a Nagyszínház épülete. Hirtelen megborzongott, rájött, hogy fázik. Szájához emelte a kezében tartott csészét, de félúton megállt a mozdulattal. Undorodva nézte a kihűlt teából a csésze falára kicsapódott csersav maradványait. Mit nem adott volna most egy forró kávéért, de ezek az idióták csak a teát ismerik! Hirtelen összefutott a nyál a szájában, rájött, hogy hiányoznak neki az amerikai ízek.  Bár utálta a feketéket, de jazzt akart hallgatni,  éjszakai életet, bowlingot, normális boltokat akart. Bármit, csak ne ezt a szart, ami itt van. Hirtelen olyan ideges lett, hogy pengevékonyra keskenyedett a szája, az orrnyergén megfeszült a bőr, a csészét pedig legszívesebben a sétáló párok közé vágta volna.

A francnak tudnak ezek örülni? Itt él már harmadik éve és még mindig nem érti őket. Mindig jólöltözöttek, holott a boltokban üresek a polcok. Órákig állnak sorban, mégsem idegesek. Nincsenek éjszakai klubok, nyáron a szabad ég alatt a Felsőváros utcáin és a parkokban táncolnak. Szeptember közepétől májusig undorító az idő. Nedves, párás, hideg és csúszós. Hónapokig azt hitte, hogy azok a moszkvai barmok Szibériába küldték. Hónapokig dühöngött azt követően, hogy  január elején  leszállt a vonatról ebben a városban. Átverve érezte magát. Ő harcos marxizmust akart, nem egy akolnyi birkával körbezárva fagyoskodni. Ugyanazt a frusztrált dühöt érezte, amit gyerekkorában a javítóintézetben. Ott érezte először azt a gyilkos dühöt, ami azóta is ott van a gyomrában, a zsigereiben, a csészét szorító ujjaiban. Ezek itt tényleg elhiszik, hogy indulókat és csasztuskákat dalolva megváltható a világ? Hol van a New Yorkban a cipőjével az asztalt püfölő Hruscsov?

Hirtelen megrohanták az emlékek.

A tengerészgyalogságtól leszerelve, az összekuporgatott zsoldjából indult el a Szovjetunióba. Égett a vágytól, hogy az elnyomottakért és a munkásosztály jogaiért harcolhasson. Akár fegyverrel is. Helsinkiig vett jegyet, ott a szovjet nagykövetségen 5 napos turistavízumot igényelt. Ezzel ment tovább Moszkvába, ahol azonnal bejelentette, hogy meggyőződéses kommunista és szovjet állampolgár szeretne lenni. Eleinte válaszra sem méltatták. Az Intourist idegenvezetője, egy csinos, Larissza nevű lány kísérgette Moszkvában. Amikor elmondta neki, hogy mit akar, tágra nyílt szemekkel, némán bámulta néhány pillanatig, majd megjegyzés nélkül folytatta a Kreml történetét. Akkor nem nagyon értette, hogy két nappal a bejelentése után a 19. születésnapjára Larisszától miért Dosztojevszkij regényét, A félkegyelműt kapta ajándékba. Utált olvasni, Dosztojevszkijt 2 oldal után félretette. Azt se tudta, hol hagyta a könyvet. Bizonyára a moszkvai szállodai szobájában. Ide biztos, hogy nem cipelte el magával.

A hatóságok látszólag nem foglalkoztak vele. Larissza árnyékként kísérte mindenhová, lassan kezdett az agyára menni. Eleinte csak unta, aztán egyre durvábban bánt vele. Néhány hét után már csak üvölteni tudott a lánnyal. Szinte minden nap megjelent a Bevándorlási Hivatalnál, de a kapuban álló őr rezzenéstelen arccal közölte minden alkalommal, hogy nincs döntés a kérelméről. Nappal a lányon töltötte ki a haragját, éjjelente rémálmai voltak. Utoljára a javítóintézetben fordult elő vele, hogy minden éjjel csatakosra izzadva riadt fel, fejében zakatoltak a gondolatok, órákig hánykolódott álmatlanul. Egy ilyen éjszakát követő hajnalban döntött úgy, hogy végez magával. Már felkötözte a lepedőt a csillárra, amikor rátörték az ajtót. Máig sem érti, honnan sejthették meg a szándékát. Mindenesetre másnap behívták a Bevándorlási Hivatalba, ahol egy kopasz, szikár férfi közölte vele, hogy méltányolták a kérését, megkapja a tartózkodási engedélyt, de Moszkvát el kell hagynia. Így került ide. Hideg januári nap volt, a frissen esett hó csikorgott a csizmája talpa alatt, amikor elindult a vasútállomásról a Minszk Hotelbe. Tulajdonképpen akár örülhetett is volna, hiszen szinte azonnal munkát kapott a Lenin Rádiógyárban, két hónap múlva meg a város legszebb részén, a Gorkij Park melletti Kommunista utcában kapott lakást. Valójában kiváltságos volt a balkonos, tágas lakással, ahol egyedül lakott. Az állandó hideget viszont gyűlölte. Úgy érezte, hogy mindig fázik, hiába öltözött fel, a nedves hideg bekúszott a kabátja alá, a csizmájába, de még a lelkébe is. A kezén az ujjpercek között  kirepedezett a bőr, tavaszra csupa seb volt a keze. Aztán jött a május, kizöldült a város és neki is jobb kedve lett. A Rádiógyárban a fiúk hívták saslikot sütni a folyópartra. Nem szerette az olcsó, rágós húst, de örült, hogy nincs egyedül. Meg jöttek a lányok is. Marina tetszett neki a legjobban. Nem helyi volt, a háború sodorta Minszkbe a családjával. Fent északon született, számára megjegyezhetetlen nevű városkában. Csinos volt, hetyke kis mellekkel és a helyiekhez képest jól felvágott nyelvvel. Neki tetszett a lány vagánysága, Marinának meg az egzotikus amerikai fiú. Menő volt vele járni. Hat hét ismerettség után meg is kérte a kezét, és ahogy a helyiek mondják, összeiratkoztak. A csendes Kommunista utcai lakásba élet költözött, oda jártak a gyári haverok és Marina barátnői és barátai is. Aztán kiderült, hogy Marina gyereket vár. Már akkor se örült a hírnek, amikor Marina bejelentette. Mit kezdjen egy gyerekkel? Apamintája nincs, az ő apja nem sokkal a születése után lelépett. Az anyjával éltek, de az anyja el volt a maga bajával, a megélhetésért folytatott örök harccal. Azon kívül, hogy enni adott a fiúnak, nem sok figyelmet fordított rá. Így került be 13 évesen iskolakerülés miatt az „Ifjúság Háza” javítóintézetbe. Ott azok az idióták még az elmeállapotát is megvizsgálták! De persze nem találtak semmit, 15 évesen ki is került újra az anyjához. Alapvetően semmi nem változott, csak ő tanulta meg, hogy jobb nem keresni a balhét, hogy ne kerüljön újra nevelőintézetbe. Ezért is állt be aztán a tengerészgyalogosokhoz.

Marina a terhesség előrehaladtával egyre nyűgösebb lett. Már nem a cserfes lányt, hanem az állandóan zsémbes asszonyt látta. Hat hete született meg a lányuk. Azóta csak rosszabbodott a helyzet. Marina nyűgös, mert kialvatlan, a gyerek üvölt, mert hasfájós. Rá meg rászakadt minden, amit eddig Marina csinált. A végtelen sorban állás a boltokban, a kerítésfestés, udvartakarítás a kommunista szombatokon, a gyári munkásgyűlések. Egyre jobban gyűlölte a marxizmust, a kommunizmust, a Szovjetuniót, a hülye orosz telet, az áruhiányt, a nyűgös Marinát, az egész idióta rendszert. Haza akart menni.

A gyerek váratlanul felsírt, Marina pedig dühösen követelte, hogy menjen be és csináljon  végre valamit. Lee Harvey Oswald kelletlenül belépett a kőbalkonról, nagyon fázott már, de azért a fene egye meg őket.

Lee Harvey Oswald 1962. május 22-én hagyta el Minszket és tért vissza az Egyesült Államokba. 1963. november 22-én John Fitzgerald Kennedy az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke merénylet áldozata lett.

Lee Harvey Oswald minszki kalandja

Avagy hősünk csalódása a kommunizmusban

leharvey4.jpg

Oswaldunk 19 évesen a szocializmus és a marxizmus lelkes rajongója volt. Olyannyira, hogy 1959-be Helsinkibe utazott, ahol a szovjet nagykövetségen 5 napos turistavízumot igényelt. Ezzel ment tovább Moszkvába, ahol azonnal bejelentette, hogy meggyőződéses kommunista és szovjet állampolgár szeretne lenni. Hogy a trollkodás nem új műfaj, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2 nappal a bejelentése után a 19. születésnapjára az őt kísérő Intourist idegenvezetőtől Dosztojevszkij regényét, A félkegyelműt kapta ajándékba. Néhány látványos kiborulás és egy öngyilkossági kísérlet után a szovjetek úgy döntöttek, hogy legyen, ha annyira akarja, megkapja a tartózkodási engedélyt. Ám nem a vágyott Moszkvában vagy Leningrádban, hanem - most figyelj! - Minszkben. Oswaldunk 1960. január 7-én érkezett Minszkbe. Meg volt róla győződve, hogy Szibériába küldték. 2 hónapig a legendás Minszk Hotelben lakott (Te is foglalhatsz ott szobát, a mai napig működik), munkát pedig a Lenin Rádiógyárban kapott (ez is megvan, ha esetleg munkakeresésben vagy éppen). 2 hónap elteltével a város központjában, egy 50-es években épült házban kapott lakást. Nem dicsekvésképpen,de majdnem szomszédok lettünk volna,ha egy időben érkezünk. Én a Gorkij park egyik oldalán, Oswald a másikon. Ő ott sétált és csajozott, ahol én a kutyámat sétáltattam. A csajozást komolyan vette, rövid időn belül megismerkedett Marina Pruszakovával, akit 1961. április 30-án feleségül vett. Nem vesztegették az időt, 1962. február 15-én a Dinamo stadion melletti kórházban megszületett a lányuk, June.

leeharvey5.jpg

Addigra azonban Oswald felismerte, hogy a működő szocializmus nem a létező világok legjobbika. Az éjszakai klubok és a bowling hiánya megrengette kommunista meggyőződését. Amekkora hévvel törekedett a szovjet állampolgárságra, ugyanakkora elhatározással küzdött azért, hogy hazajusson. Míg hősünk a kommunizmusban, addig az asszony a hősünkben csalódik. Így utólag nem haszontalan, hogy folyamatosan figyelték őket, a vitáikról is számos feljegyzés született. A konfliktus gyökere - mily meglepő - a férj lustasága. Végül 1962. május 22-én hagyták el Minszket és tért vissza Oswaldunk az Egyesült Államokba. 1963. november 22-én John Fitzgerald Kennedy az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke merénylet áldozata lett. Oswald halála után 2 évvel Marina Kenneth Jess Porter texasi farmerhez ment feleségül, egy fiúk született. A minszki 3. számú kórházi gyógyszertár gyógyszertárosa még a Time magazin borítójára is felkerült.

leeharvey3.jpg

Azt hiszed, semmit nem tudsz Belaruszról?

Naná, hogy tévedsz!

ismeretlen_ismeros.jpg

Hidd el, sok olyan dolgot használsz vagy híres embert ismersz, ami vagy aki belorusz, de szinte biztos vagyok abban, hogy nem tudsz róla!

Bármilyen meglepő, de Belarusz a kelet-európai régió vezető országa lett az informatika területén. Magyarországon is egyre többen használják a Vibert, az okostelefonokra készített programot, amivel a felhasználó interneten keresztül telefonálhat vagy üzenetet küldhet. A Viber működését jelentő programot belorusz szakemberek készítették el, a céget 2014-ben vette meg a japán Rakuten.

Nálunk kevésbé elterjedt, de a világon sok helyen népszerű a MAPS.ME telefonos útvonaltervező, melyet két fiatal belorusz fejlesztett. 2014 óta egy orosz internetes cég tulajdona.

2016-ban a világ egyik legmenőbb applikációja volt az MSQRD. Nem mond semmit a név? Pedig ha te nem is használtad, a Facebook-on biztos láttál olyat, aki ennek a programnak a segítségével változtatta el az arcát, lett zombi vagy szakállas nő.

Amit viszont Magyarországon is sokan ismernek, az a World of Tanks videójáték. A játékban az 1910-1970-es évek közötti páncélozott harcjárművek összecsapásait szimulálják. A játék 2011-ben bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe is az egyszerre elérhető legtöbb online játékos kategóriában.  Akkor több mint 91 ezer ember játszott vele, azóta ez a rekord megdőlt, volt olyan, amikor 217 ezren játszottak vele egy időben. Mára több mint 110 millióan használják a játékot, naponta 26 ezerrel nő a játékosok száma. Vigyázat, függőséget okoz!

Arról nem is beszélve, hogy ha kis hazánkban egy alsóbbrendű úton bosszankodva cammogsz egy traktor mögött, 50% annak az esélye, hogy egy Belarus márkájú traktor tart fel éppen:-)

És akkor jöjjenek a híres emberek! Ahogy kis hazánkat is sokan hagyták el, hogy egy új világban boldoguljanak, a történelem folyamán a beloruszok is időről-időre olyan helyzetbe kerültek, hogy máshol kellett keresniük a szerencséjüket. Ők maguk vagy leszármazottaik esetenként meg is találták.

hires_beloruszok.jpg

Sok más mellett közös vonásunk, hogy számos hollywoodi hírességnek vannak belorusz gyökerei. Lisa Kudrow, a Jóbarátok legaranyosabb szereplője belorusz, német, magyar és lengyel ősökkel is dicsekedhet. Apai nagyszülei a mai Belarusz területén születtek, dédnagyanyja a holokauszt áldozata volt. Apai nagyanyja Brooklynba emigrált, édesapja már ott nőtt fel.

Han Solo, alias Harrison Ford anyai nagyszülei szintén zsidó emigránsok Minszkből. Igaz, ők nem a szovjet időkben, hanem még akkor hagyták el Minszket, amikor az az Orosz Birodalom része volt.

Scarlett Johansson anyai nagyanyja, aki már New Yorkban látta meg a napvilágot, szintén belorusz zsidó emigránsok gyermeke.

Hallottatok már Iszur Danyilavicsról? Nem? És Kirk Douglas neve sem ismerős? Michael Douglas édesapja Iszur Danyilavics néven látta meg a napvilágot a New York állambeli Amsterdamban. Szülei az orosz pogromok elől menekültek el a mai Belarusz területéről.

A Pókember-rajongók számára biztos nem ismeretlen Michael Straczinsky neve. A számos televíziós sorozat, regény, novella, képregény és rádiós dráma írójának nagyszülei a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején hagyták el Belarusz területét.

De Simón Peresz, Izrael Állam 9. elnöke is a mai Belarusz területén született.

Ne gondold, hogy ezzel kimerítettem az összes híres beloruszt, csupán lejárt az 5 perc, amit kértem Tőled! Így nem marad más: folyt. köv.!

A Könnyek szigete

Az afganisztáni események margójára

Olvasom a híreket az afganisztáni helyzetről, és felrémlett bennem egy hely emléke, a minszki Könnyek szigete. A hely neve hivatalosan a Bátorság és a bánat szigete, az Afganisztánban elesett beloruszoknak állít emléket, de a  helyiek csak a Könnyek szigetének hívják.

konnyek_szigete7.jpg

A Szovjetunió afganisztáni háborúja egy tíz évig elhúzódó intervenciós háború volt 1979-1989 között. Az afganisztáni kaland mind emberi életben, mind politikai értelemben óriási veszteségeket okozott a Szovjetuniónak. Afganisztánban 30 ezer belorusz harcolt; 771 esett el a fronton, több mint 800 fiatal rokkantként tért haza, közel 9500-an a hazatérést követően vesztették életüket. Vagy a sebesülésükbe haltak bele, vagy az őket ért trauma miatt öngyilkosságot követtek el. A Könnyek szigete Minszkben, a Felsővárostól nem messze található a Szviszlocs folyón. Az aprócska sziget bejáratánál egy sziklatömbön Szűz Mária és a kisded képe fogad. A sziget közepén egy kápolna áll. A kápolna a polocki székesegyház eredeti, 12. századi formáját idézi. A kápolnában 4 oltár áll, az oltárokon az elesett fiatalok nevei. A kápolna egy földhalmon épült, a földet az anyák hordták ide a fiaik sírjáról. A sziget szélén áll a Könnyező angyal szobra. A kedves kis angyal szeméből mindig peregnek a könnyek. Ő egy őrangyal, aki nem tudta teljesíteni a rá kiszabott feladatot, nem védte meg a rábízott fiatalokat.
A minszki menyasszonyok és vőlegények mindig felkeresik a Könnyező angyalt, a legenda szerint így a vőlegény soha nem megy háborúba.

konnyek_szigete.jpg

Belarusz bemutatkozik

Hogy hangzana, ha egy ország magáról beszélne?

boleny.pngAhogy már előzőleg említettem, kérlek, szólíts Belarusznak! Nem igazán szeretem a Fehéroroszország megszólítást, bár tudom, hogy a Magyar Földrajzinév-bizottság szerint nálad így helyes.

Van saját nyelvem, a belorusz, ami sokkal inkább hasonlít a lengyelre, mint az oroszra. Mivel a lakóim 90%-a a mindennapi életben az orosz nyelvet használja, nálam az is hivatalos nyelv. De létezik egy átmeneti nyelv is, amit főleg a falvakban használnak, ez a traszjanka, ami az orosz és a belorusz keveréke.

Tudod, sok mindenben hasonlítunk egymásra: 9,5 millió ember lakik nálam, ehhez én kicsivel több mint kétszer akkora vagyok, mint Magyarország. A fővárosom Minszk, ahol 1,8 millió ember él.

Nincs tengerem, én vagyok Európa legnagyobb tengeri kijáratok nélküli országa. Fontos kereskedelmi útvonalak haladnak át a területemen, ezek évszázadok óta biztosítják Európa és Ázsia között az áruforgalmat. A kereskedelmi utak többnyire egyben fontos hadiutak is, különösen olyan sík vidéken, mint az enyém. Ezért a történelem során a lakóim sokat szenvedtek, a II. világháborúban minden 3. lakómat elvesztettem.

Ahogy említettem, meglehetősen sík vidék vagyok, a legmagasabb pontom 345 méter (Dzerzsinszki-hegy). Cserébe viszont van közel 3000 vízfolyásom és 11 ezer tavam. Legnagyobb folyóm a Dnyeper, legnagyobb tavam a Narocs. Alig 50 éve még a területem 1/5-e mocsár volt, ebből mára már sokat lecsapoltak. Nagyon zöld vagyok, hiszen területem 40%-át borítja erdő. Ezek nem egyszerű erdők, ezek valódi rengetegek. Pont mint a mesében. Egy rengetegben pedig rengeteg állat él. Nálam szabadon él az európai bölény, vadló, szarvas, őz, vaddisznó, farkas, róka, vidra, hód, mosómedve, vadászgörény, de a madárvilágom is nagyon gazdag. Kedvenc madaram a gólya, a bölény mellett ez az egyik jelképem. A virágok közül a kedvencem a búzavirág, sok helyen találkozol vele a népművészetemben is, de a nemzeti légitársaságom, a Belavia is használja a logójában. Nekem a búzavirág a lelkiséget, a hűséget és a tisztaságot jelenti.

Az erdőim és a mocsaraim nemcsak természeti értékek, de életmentő búvóhelyek is adott esetben. Tudtad, hogy a II. világháború idején csak a Minszk melletti Nalibovi erdő közel 20 ezer partizánnak és zsidónak nyújtott menedéket? Ha egyszer a menekülők elérték az erdőt, a sűrű rengetegben és a szinte összefüggő mocsárvilágban szinte lehetetlen volt megtalálni őket. A megszállók annyit tehettek, hogy a települések határaiban kivágták az erdő fáit, hogy a menekülők nehezebben érjék el a védelmet jelentő helyet.

Ásványkincsekben sem vagyok túl gazdag. Kőolajat 1964-ben találtak nálam, de ez szükségleteimnek alig a 10%-át fedezi. Van még néhány barnaszén- és tőzeglelőhelyem. Egyéb nyersanyagokból egyedül kősó- és kálisó áll rendelkezésre jelentős mennyiségben és kiváló minőségben. a kálisóból kiváló műtrágyát készítek, ebben világviszonylatban is nagyon jó vagyok.

A Szovjetunió idején a gépgyártás és a kutatás, fejlesztés jutott nekem. Ezt 1991 után is igyekeztem megőrizni, így ha otthon traktort látsz, több mint 50% az esélye, hogy az Belarus traktor. El se hiszed, milyen kényelmes elektromos buszokat és modern villamosokat, trolibuszokat tudok gyártani!

A mezőgazdaságra nagy figyelmet fordítok, így az elmúlt évtizedekben elértem, hogy a boltok polcain lévő élelmiszerek 80-90%-a belorusz termék. Pedig az éghajlati és a talajviszonyok nem nekem kedveznek. A helyzetemet nehezítette, hogy a csernobili katasztrófát nagyon megszenvedtem. Érintette a mezőgazdaságomat is, hiszen a termőföldjeim, legelőim, szántóim 20%-a lett szennyezett. Ami viszont szereti az én éghajlatomat és a talajt, az a burgonya és a rozs, de termelnek még tavaszi árpát és búzát, illetve takarmányféléket, cukorrépát is az embereim. A gyümölcsök közül az éghajlatom az almának és a bogyós gyümölcsöknek kedvez. Veled ellentétben én a naranccsal meg se próbálkoztam. Ha van az állatok és a virágok között jelképem, akkor a mezőgazdasági növények között egyértelműen a burgonya az. 400 féle módon tudom elkészíteni! Anno a szovjet hadseregben szolgáló kiskatonáim gúnyneve Bulbas volt. Tudod, miért? Mert belorusz nyelven a bulbas krumplit jelent. Fő ipari növényem a len, csodaszép háztartási textíliákat és ruhákat készítek belőle.

Röviden ennyit magamról!

Minek nevezzelek?

Fehéroroszország, Belorusszia vagy Belarusz?

"Főnök, itt ül egy hölgy, utasbiztosítást kötne, Minszkbe utazik, és állítja, hogy Fehéroroszország nem Oroszországban van!"

belarusz.png

A fenti idézet 2018-ból származik, alig 27 évvel azután, hogy a Szovjetunió szétesett, és megszületett az önálló Belarusz. De ne ítélkezzünk elhamarkodottan, a biztosítási ügyintézők a világ számos pontján tanácstalanul vakargatják a fejüket, ha egy vállalkozó szellemű utas azzal fordul hozzájuk, hogy Minszkbe repülne, és utasbiztosításra van szüksége. A mai napig sokak meggyőződése, hogy Belorusszia Oroszországban van, valahol Szibériában, vagy ki tudja, pontosan merre is. Az is lehet, hogy csak egy orosz város.

Belorusz ismerőseim állítják, hogy a félreértés az ország nevének helytelen használatából adódik. A terület - a sztereotípiákkal ellentétben - csak 1795-ben került orosz fennhatóság alá. A beloruszok - hasonlóan az ukránokhoz - keleti szláv nép, földrajzi lehelyezkedésüknek és történelmüknek köszönhetően antropológiai értelemben a beloruszok között a balti típus van túlsúlyban. Az ország hivatalos nevét (Belarusz) sok másik ország fordítja úgy, ahogy nálunk is elfogadott: Fehéroroszország (White Russia). Tiszteletre méltó törekvés a Földrajzinév-bizottság részéről, hogy magyarosítsuk az országneveket. Ám mi van, ha tévedtünk a fordítást illetően?

Kezdjük azzal, hogy a fehér nem  is biztos, hogy fehér. Kedves Olvasóm! Talán még felrémlik, hogy orosz órán elhangzott, hogy a Vörös Tér (Красная площадь) nevében a Красная jelző eredetileg nem vöröset, hanem szépet jelentett. A Belarusz országnévben a fehér előtag sem feltétlenül a színre, hanem földrajzi elhelyezkedésre utal. A Litván Nagyfejedelemségben Fehér Rusz alatt a Polocktól Minszkig terjedő területet értették. Egyes elméletek szerint az itt lakók szőke hajára és kék szemére utalva, mások szerint azt jelezték ezzel, hogy ezt  a területet  nem érintette a tatár hódítás. Folytassuk azzal, hogy a Rusz pedig nem azonos Oroszországgal. Esetünkben Rutheniára, a keleti szlávok lakta területre utalhat.

Ám mielőtt parttalan vitát indítanék az ország nevének helyes használatáról, had javasoljam, hogy tartsuk tiszteleteben, amit a beloruszok kérnek! Az ő álláspontjukból kiindulva, ha országuk egy személy lenne, bemutatkozáskort ezt mondaná:

„Kérlek, hívj Belarusznak! Ha nagyon hivatalos akarsz lenni, szólíthatsz Belarusz Köztársaságnak! De kérlek, ne hívj Belarussziának, az a szovjet időkben volt a nevem! És nem igazán szeretem a Fehéroroszország megszólítást sem. Ha pedig jelzős szerkezetben használod a nevem, akkor belorusz. Például belorusz emberek.”

 

süti beállítások módosítása