Még mindig a Függetlenség sugárúton sétálgatva, felmerült bennem egy igen fontos kérdés. Aranyoskáim, Ti hol vásároltok? Na, csak azért kérdezem, mert én ott vásároltam minszki életemben, ahova korábban Lee Harvey Oswald is járt. Igen, igen, az a Lee Harvey Oswald. Vásárlási szenvedélyünk közös helyszíne nem más, mint a GUM, azaz az Állami Általános Áruház. Minszkben is vannak plázák, de én mégis a GUM-ot szerettem. Miért? Mert semmiben nem emlékezet az általam nem túlzottam kedvelt plázákra. Ez azért a fotókból is kiderül:-) Nincs üvöltő zene, fast fashion, food court. Cserébe van igazi szovjet büfé, a félemeleteken padok a megfáradt férfiaknak, lépcsőház kovácsoltvas korláttal és minden szegletben ott a posztszovjet történelem.

Mert ha betérek és közlöm az eladóval, hogy szeretnék egy ruhát venni, nem hív össze válságstábot, hogy elmúltam 16 és nem vagyok anorexiás, mit lehet kezdeni velem. Cserébe viszont addig hordja be az öltözőfülkébe a ruhákat és sétáltat fel-alá, míg meg nem születik a döntés, hogy a kiválasztott ruhadarab "komilfó". (A kifejezés francia eredetű, jelentése kifogástalan. Itt kétféle ruha van, komilfó és nem komilfó. Mármint rajtad.)

Mert az árukínálat 95%-a belorusz. A ruháikban egyszerűen nőnek érzem magam. Elegáns nőnek, és ez nem egy utolsó érzés:-) Sose gondoltam volna, hogy egy belorusz állami áruház csinál belőlem megszállott vásárlót, de odavagyok a hangulatáért:-)

Így vannak ezzel a helyiek is. Amikor 1951-ben megnyílt a GUM, már órákkal a nyitás előtt gigantikus sorok kígyóztak a bejárat előtt. Nemcsak az árukészlet vonzotta mágnesként a helyieket, hanem a háromemeletes áruház eleganciája is. Gyönyörű parketta, hatalmas tükrök, elegáns lépcsőház, a mai napig csodás kirakatok. Ez utóbbi esetében nekem a kedvencem az a karácsonyi kirakat volt, amelyet Anna Szilivoncsik, belorusz művésznő rendezett be. Még karácsony nélkül is szeretem a festményeit, mindig olyan érzésem van, hogy Csodaországban sétálok, amíg a képeit nézegetem. A karácsonyi kirakatát hetekig jártam nézegetni, álltam előtte és egyszerűen nem tudtam ráunni.

Ha tovább sétálsz, újabb nevezetes áruházhoz jutsz el. Ha Párizsnak van gyomra, akkor Minszknek is kell, hogy legyen. Számomra ez volt a CUM (Központi Áruház). A CUM-nak az emeleti részén a mindennapi elemózsiámat szereztem be, de a lényeg az áruház földszintje. Igazi szovjet életérzés végigsétálni a folyosón, ahol az egyik oldalon – az utcára nyíló kirakatok mentén – hosszan húzódik a talponálló pult, ahol a helyiek az utcát bámulva falatoznak. A másik oldalon a pultokon szendvicsek, habos sütik, sülthúsok, töltött tészták és egyéb ínyencségek sorakoznak. A falakról a szovjet tagköztársaságok munkásnői nézik szigorú tekintettel a vásárlókat. Bár vágni lehet az étel és a sörszagot, mégis mindig szerettem itt átmenni. Egy letűnt világ apró kis maradéka ez a hely.

A karácsonyi vacsorához kerestem receptet, amikor belém hasított a felismerés, hogy addig trappoltam képzeletben a Függetlenség sugárúton és andalogtam a környező kedves, ám igen erősen bolsevik elnevezésű utcácskákon, míg el nem felejtettem azt a helyet, mely két éven át vacsoráim legfontosabb beszerzési forrása volt.

Ha kedvet kaptál egy sétához a Karl Marx utcán, meg se állj a hasonlóan gyanús hangzású Komszomol utca sarkáig. Ahol azt látod a cégtáblán, hogy „Santa&Fish”, oda habozás nélkül térj be! A helynek semmi köze egy pecás Télapóhoz, egy halbolt vár a sarkon. Belépve olyan érzésed támad, mintha valamelyik francia tengerparti kisváros halboltjába tévedtél volna be. Talán az egyetlen zavaró tényező, hogy a csilingelő „Bonjour!” helyett dörmögő „Добрый день” fogad. De ahogy belépsz, a halas pult jegén homályos tekintetű halak figyelnek, mellettük hófehér, elefántcsontszínű vagy éppen rózsapiros halszeletek hevernek. Ha tovább sétálsz a pult mellett, a tengeri herkenytűk sora vár: kagylók, rákok, tengeri hínár. Ez utóbbi igen gyanús kinézetű, ám jódban gazdag növény. Itt téli időszakban esküsznek rá, salátába teszik. Bevallom, ettem, mert hihetetlenül egészséges, de rászokni nem tudtam. Bármivel is vegyítettem, mindig olyan érzésem volt, hogy egy tengerparti móló évtizedek óta vízben álló farönkjével lenne dolgom, amin a hínár, a só, a döglött halak maradványai és a homok rétegekben áll, és én éppen ezt próbálom leenni róla. A helyiek viszont szemrebbenés nélkül tolják befelé, kagylóval, gombával, koreai fűszerekkel, répával, de csak úgy önmagában is. Kétségtelenül gyönyörű a bőrük és a hajuk, de az én szememben ez egy hőstett.

Ám ami ez után következik, az igencsak ínyemre való. Nagy üvegtálakban felhalmozva fekete és vörös kaviár ragyog. Én legjobban palacsintával és vajjal szeretem őket. Kisütök néhány sós palacsintát, négyrét hajtogatom, teszek rá belorusz vajat meg némi vörös kaviárt. A meleg palacsintán a vaj kis tócsába olvad, abban fészkel a kaviár. Egy jó száraz champagne vagy prosecco, és máris kész dolce vita!

De mielőtt teljesen elmerülök a gasztronómiai álmodozásomban, folytatom a halbolti tárlatvezetésemet. Ha hátat tudsz fordítani a halmokban álló kaviárok látványának, akkor újabb halkupacokkal szembesülsz. Dundi, karcsú, alig ujjnyi vagy éppen alkar hosszúságú, tátott szájú és üreges tekintetű, vagy már fejvesztett füstölt  halak hevernek szépen feltornyozva. Illatuk átható, színük a halvány sárgától a bíborbarnáig ezerféle árnyalatú. Típustól függően húsuk omlós vagy olyan rágós, hogy órákig rágicsálhatod. Sörözéshez jobb kísérőt álmodni se lehetne.

Ha mégse küzdenél a friss vagy füstölt halakkal, akkor se ess kétségbe. A halas pultok mellett elképesztő választékban válogathatsz a halkonzervek között. Ízesített, saját levében eltett, zöldségekkel körülvett, paradicsomos szószba fojtott és folytathatnám a végtelenségig. Az én kedvencem az omlós, fehér húsú makréla. A vendégeim a füstölt tengeri lazacért rajongtak. Illatos borogyínói rozskenyeret megkentem vajjal, arra egy vékony szelet zsíros füstölt lazac, rá egy hajszélvékony citromkarika és egy icipici friss kapor, és máris én voltam a vendéglátók gyöngye. Ehhez azért már ütősebb ital dukál, például belorusz vodka, amit soha, de soha nem készítenek burgonyából, csakis gabonából. Onnan tudod, hogy jó minőségű, hogy ha a tenyeredbe öntesz egy picit, összedörzsölöd a két tenyered és gyorsan beleszagolsz, érzed a friss gabona illatát. Azért ha igazán hasonlítani akarsz a helyiekhez, akkor ezt a lakomát még kiegészíted ujjnyi vastag szeletekre vágott, és guszta kis csigákba feltekert olajos heringgel.

És ha azt hiszed, a hal témáját nem lehet ennél tovább pörgetni, hát nagyot tévedsz! A szomszéd üzlet a halból készült készételek elképesztő választékát kínálja. Számos pazar és filléres lakomám beszerzőhelye volt. Itt minden halból készül, nem helyi fogyasztásra, hanem elvitelre. Az rendben van, hogy legalább 10 féle saláta hallal, rákkal, tengeri hínárral, aszpikba meredt, rózsaszín húsú halak, dekára vásárolható szusik a napi kínálat részei, de van itt halburger, hallal készült töltött káposzta, sült hal, de még halgírosz is. Ez utóbbi több alkalommal is megmentett az éhhaláltól, míg hazafelé elrágcsáltam.

És ha mindezek után kedvet kaptál a halhoz, és elővetted a térképet, hogy megtekintsd, melyik tenger mossa a belorusz partokat, ahol szorgos helyi halászok reggelente kifogják az alapanyagot ehhez a sok-sok finomsághoz, akkor óriási csalódás vár! Európa legnagyobb landlocked országának a neve – azaz olyan országé, melynek egy milliméter tengerpartja sincs -  nem más, mint Belarusz. A fent ismertetett sok-sok finomság forrásai az Északi-tenger és a Balti-tenger. Onnan szerzik be a halakat, de Belaruszban dolgozzák fel. Teljes iparág épül a halfeldolgozásra, jelentős része kerül exportra. Belaruszban a haltermékek ára nagyon kedvező, nem véletlenül éltem halakon két éven át. Hiányzik is nagyon!

Ha tetszett az írásom, kérlek, kövesd a blogomat!

A Függetlenség sugárút jobb oldalán elindulva belecsöppenünk a nagy belorusz valóságba. Patyolattiszta utca, kifogástalan állapotú Sztálin-barokk épületek, a sugárútból nyíló kis utcák, melyek Lenin, Marx, Engels, a Komszomol és a Vörös Hadsereg nevét viselik. A téren álló monumentális Lenin-szobortól alig 5 perc sétára a KGB elődszervezetének, a hírhedt CSEKA alapítójának, Dzerzsinszkijnek a szobra áll. Az  utcanevek alapján valóságos back in the USSR (a Beatles után szabadon: vissza a Szovjetunióba), de az utcákon olasz kávézók, francia pékségek, angol pubok sorakoznak. Az én kedvencem vitathatalanul a Függetlenség sugárúttal párhuzamos Karl Marx utca, ahol egymást érik a jobbnál jobb kávézók, bisztrók, hangulatos kis éttermek, pékségek.

De térjünk vissza a csendes mellékutcákról a sodró lendületű sugárútra! Elhagyva a teret – jobb oldalon haladva - a Központi Posta monumentális épülete tűnik elsőként elő. Az 1949-1953 között épült U-alakú épület a homlokzaton elhelyezett korinthoszi oszlopokkal, a főbejárat masszív formáival monumentális benyomást kelt. Érdemes betérni az épületbe, ahol központi terem 30 méteres kupolája alatt, körben az ólomüveg ablakokon a belorusz építészet kiemelkedő alkotásait csodálhatod meg. A fővárosból ki sem mozdulva megnézheted a leghíresebb vidéki székesegyházakat, történelmi épületeket.

Tovább sétálva az egyik kedvenc éttermem, a Vaszilki következik, ahol nagyon kedvező áron igen jó belorusz ételeket lehet enni. Ha pedig emlékbe vinnél valamit, akkor itt két remek lehetőség is vár. Az egyik a „Masztactva” Művészeti Galéria, ahol belorusz művészek, iparművészek termékeiből válogathatsz. Én szerettem itt ékszereket, kisebb iparművészeti tárgyakat vásárolni. A másik kedvenc helyem a Luch órabolt, ahol megfizethető áron egészen szép órához juthattok. A Luch márkát svájci-belorusz közös vállalat gyártja. Ott vettem a mélyen alvó gyermekemnek egy ébresztőórát, aminek a hangjára a halottak is felkelnek. Azóta a gyerek nem késik el az iskolából, de állítása szerint minden reggel idegösszeomlást kap az ijedtségtől, amikor megszólal a Luch ébresztőóra.

Ahogy közeledsz a Függetlenség sugárutat keresztező Janka Kupala utcához, elhaladsz a Sándor-kert mellett. Aprócska városi park, azon kevés megmaradt helyek egyike, ahol megérezhetjük, milyen is lehetett a  XIX. századi Minszk hangulata. A parkot 1836-ban alakították ki a korábbi piac helyén. A park közepén áll a „Hattyúval játszó fiú” elnevezésű szökőkút. Ha valaki már sétált New Yorkban a Central Parkban, biztos ismerős lesz neki a szökőkút szobra. Nem véletlenül, az alkotó – Theodore Kalide – az első szobrát III. Frigyes Vilmos porosz király számára készítette a a charlottenburgi kastély kertjébe. Az alkotás olyan népszerű lett, hogy a világ parkjaiban több mint 200 másolata áll. Ebből az egyik Minszkben.

A park szélén áll egy szép kis fehér épület. Bár kívülről nem látszik, ez Minszk első nyilvános illemhelye. A legenda szerint azért ilyen szép, mert az építész korábban kapott egy megrendelést egy gazdag földesúrtól, hogy tervezze és építse meg a vidéki kúriáját. Lelkes építészünk ezt meg is tette, ám jól megérdemelt fizetségére hiába várt. Bosszúból a kúria kicsinyített mását a Sándor-parkban építette fel saját költségére, de mint nyilvános WC-t.

Tovább sétálva eléred a Janka Kupala utcát. Innen már jól látható az Állami Cirkusz épülete. A szovjet cirkuszművészet méltán volt világhírű. A bűvészek tényleg elvarázsoltak, a bohócok viccesek voltak, az akrobaták lenyűgözőek. Azt már kevesen tudják, hogy mint annyi minden más, a szovjet időszakban a cirkusz is a propaganda fontos eszköze volt. A bolsevikok a kulturális forradalom megvalósításának érdekében államosították a cirkuszokat és  komoly állami támogatást nyújtottak számukra, hogy ideológiai eszközként is működjenek a tömegek befolyásolására. A maga módján ez igen jól sikerült, a gyerekek és a felnőttek körében is nagyon népszerű szórakozás a cirkusz a mai napig. A minszki Állami Cirkusz is a szovjet cirkuszművészet legjobb hagyományait folytatja, évente közel félmillió látogatója van. Ha Minszkbe készülsz, érdemes előre jegyet vásárolnod (https://circus.by/bilety.htm) vagy a helyszínen bepróbálkozni, hátha szerencséd van.

Ha tetszett a séta, kövesd a blogom!

A városnéző sétát a várost átszelő Függetlenség sugárúton az azonos nevű téren kezdjük. Mielőtt nekirugaszkodunk, érdemes egy kis kitérőt tenni, és a Függetlenség tértől alig 2 perc sétára található Lenin térre átmenni, ott pedig benézni a metróállomásra. Minszkben szépek, tiszták a metróállomások, de messze nem olyan lenyűgözőek, mint Moszkvában. A várost nem is hálózzák be, mindössze két nagyobb metróvonal van, most épül a harmadik. Az említett metróállomásra azért érdemes betérnünk, mert rögtön egy kis szerencsére is szert tehetünk.

Minden városnak megvan a maga mágikus erővel bíró helye. Krakkóban a székesegyház harangjának nyelvét kell megérinteni, Rómában a Trevi-kútba kell pénzérmét dobni, Nyíregyháza-Sóstón a szigeten álló szobor mellét kell megsimogatni, hogy szerencsénk legyen. Itt a Lenin téri metrómegállóban található Lenin szobor orra fényes a sok simogatástól:-)

Némi szerencsehozó orrdörgölés után térjünk vissza sétánk kiinduló pontjára, a Függetlenség térre! A tér maga az eklektika a Sztálin barokk és a szovjet posztmodern épületeivel, a vörös téglás Szent Simon és Heléna katolikus templommal és a földalatti Sztolica bevásárlóközponttal. Itt áll a Szovjetunió legmagasabb Lenin szobra, a Belorusz Pedagógiai Egyetem épülete, a Városi Végrehajtóbizottság épülete. A Szent Simon és Heléna templom a beloruszban szép számmal élő katolikusok egyik lelki központja. 1905-ben épült Edward Woynilowicz belorusz-lengyel politikus kezdeményezésére és jelentős pénzügyi támogatásával. A templom a nevét az építtető korán elhunyt két gyermekéről kapta. A szovjet időszakban a templom falai között működött lengyel nyelvű színház és mozi is, még az is felmerült, hogy lebontják. A katolikusok 1990-ben kapták újra vissza, de csak használatra, nem a katolikus egyház tulajdona, továbbra is a belorusz állam a tulajdonos.

A Sztolica bevásárlóközpontba is megéri betérni, a legtöbb bolt belorusz termékeket árul. Nagyon jók a belorusz cipők és táskák, minszki tartózkodásom alatt olyan lettem, mint Carrie Bradshaw a Szex és New York-ból, csak én nem Jimmy Choo cipőire, hanem a belorusz-lengyel koprodukcióban készülő Marko cipőkre buktam. Ha már ott vagy, ki ne hagyd a belorusz lentermékeket, legyen az ruha vagy háztartási textília! Nekem a törülközők a kedvenceim, egy jó lentörülköző simán pótolja a testradírt. Az ott vásárolt nyári ruháimat mind a mai napig nyúzom, el se tudom képzelni, mi lesz velem, ha elhordom őket. Érdemes betérni a fehérneműs boltokba is. A Mark Formelle termékek állítólag nálunk is kaphatók, itt viszont hatalmas a választék. Elképesztően szép fehérneműk, hálóingek, pizsamák között válogathatunk. Hölgyeim, a kozmetikai termékeket áruló boltokat se hagyjátok ki!  Örök igazság, ahol van kőolaj-feldolgozás, ott van kozmetikai ipar is, de egyre több a biotermék is közöttük. Ezerféle termékből válogathattok viccesen alacsony áron.

Ha újra visszatérsz a felszínre a földalatti áruházból, pihenj meg egy kicsit a téren a három gólyával díszített szökőkútnál! A gólya Belarusz egyik jelképe, az alapvetően mocsaras vidéken számtalan helyen fészkelnek. Egy belorusz legenda szerint Isten egy napon úgy döntött, hogy megszabadítja a Földet a kígyóktól és a békáktól. Ezért fogta, és egy hatalmas zsákba gyűjtötte az összeset. Ám arra járt egy ember, aki nem tudott ellenállni a kíváncsiságának, hogy mi lehet a zsákban. Kikötötte hát a zsák száját, abban a pillanatban pedig kiszabadultak a kígyók és a békák, újra ellepték a Földet. Az ember gólyává változott, és arra ítéltetett, hogy egész életében kígyót és békát gyűjtsön. Csőre és lába a szégyentől vörös, de a lelke emberi maradt, ezért is fészkel mindig az ember közelében.

Szusszanj meg egy kicsit a gólyás szökőkútnál, innen folytatjuk a sétánkat!

A Függetlenség sugárút úgy osztja ketté Minszket, mint a Duna Budapestet. Annyira meghatározó a város életében, hogy nem is hívják a hivatalos nevén, csak sugárútnak, mégis mindenki tudja, miről van szó. 15 km hosszan szeli át a várost, de akár egy óriáskígyó, úgy nő, ahogy a város terjeszkedik. Márpedig Minszk folyamatosan épül, szivacsként szívja fel a vidékről betelepülőket. Tekintélyes hossza mellett - mellyel Európa egyik leghosszabb sugárútjának számít -  szélessége is lenyűgöző, a legkeskenyebb pontján is 48 méter, de vannak helyek, ahol eléri a 70 métert. Nálunk kisebb településeken ez egy rendes utca hossza.

A II. világháborút követően, a szinte földig rombolt városban kezdték el kiépíteni a mai Függetlenség sugárutat. Nemcsak széle és hossza miatt figyelemreméltó, de a Függetlenség sugárúton és a kapcsolódó utcákon található a világon a legtöbb Sztálin-barokk épület. A sztálinista építészeti stílus első épületei az 1930-as években épültek, legismertebb példái a moszkvai Hét nővér néven ismert felhőkarcolók és a moszkvai metró első állomásai. Kiteljesedni az 1950-es években tudott, akkoriban nemcsak a Szovjetunió, hanem a szovjet befolyás alatt  álló kelet-európai országokban is számos épület készült Sztálin-barokk stílusban. A letisztult, többnyire minimálisan díszített épületek stílusjegyeiben gyakran keveredik az art déco, a neogótika vagy a konstruktivizmus. Sokan eleve elutasítják ezt a stílust, bevallom, én szeretem. Bizonyára ebben közrejátszik az is, hogy Minszkben ezek az épületek szépen karbantartottak.

Végigsétálva a Függetlenség sugárúton, Minszk teljes történelmén átgyalogolsz. Látod az ötvenes években épült Sztálin-barokk épületeket, az ultramodern könyvtárat, a Luch óragyárat, a GUM és a CUM bevásárlóközpontokat, a Felsőváros történelmi épületeit, kedves kis templomait. És ott van az örökmécses is, amit tizenéves fiúk és lányok őríznek komoly arccal, felelősségük és a megtiszteltetés teljes tudatában.

Már a sugárút névváltoztatásai is a történelem kiszámíthatatlan fordulatairól tanúskodnak. „Leánykori” neve Sztálin sugárút, melyet a személyi kultusszal történő leszámolás bizonyítékaként Lenin sugárútra módosítottak. Teltek az évek, Lenin is divatjamúlt lett, helyét az utcanévtáblán Franciszk Szkarina, belorusz humanista, Kelet-Európa első nyomdásza vette át. Ki tudja mi volt derék humanistánk bűne, mindenesetre a sugárutat 2005-ben nevezték el újra, azóta viseli a mai nevét.

Ha van kedved, a következő hetekben – igaz, csak virtuálisan – de végigsétálhatod velem a Függetlenség sugárút legszebb szakaszait.

A rombikuboktaéder a világ minden pontján a 13 lehetséges félig szabályos poliéder egyike, melynek 24 csúcsa és 48 éle van. De nem Minszkben! Ez itt a modern Belarusz jelképe, a minszki Nemzeti Könyvtár épülete. Az épület tervezői a könyvtár, leginkább csiszolt drágakőre emlékeztető formájával, a tudás értékét és a világ végtelenségét kívánták szimbolizálni. Bevallom, engem leginkább egy ultramodern repülőtérre emlékeztet.

A 2006-ban megnyílt épületben 23 emeleten 18 olvasóterem található, melyek egy időben 2000 főt tudnak befogadni. A könyvtár alapterülete 113 ezer négyzetméter, ahol 14 millió kiadványt őriznek. A könyvek közel 55 ezer négyzetmétert foglalnak el. Egyre több kutató választja az ismert oroszországi könyvtárak helyett a minszki Nemzeti Könyvtárat, ha orosz nyelvű forrásanyagokat keres, mert modernebb körülmények között kutathat, több forráshoz fér hozzá, és gyorsabban megkapja a kért könyveket.

Ha Minszkben jársz, érdemes bemenned a Nemzeti Könyvtárba! 4 belorusz rubelért (kb. 500 forint) panorámalifttel felmehetsz az épület tetejére, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra. Maga az épület 73,6 méter magas, a kilátóteraszról körbetekintve olyan érzésed van, mintha a tenyeredbe simulna a város. Innen látszik a könyvtár melletti hatalmas szökőkút is, ami csak nyitvatartási időn kívül működik, hogy ne zavarja az olvasótermekben lévő látogatók elmélyült munkáját. És ha már ott vagy, ne hagyd ki a könyvtár kávézóját. Onnan is  lenyűgöző a kilátás és nagyon finom a sajttortájuk!

Ja, és hogy szavam ne felejtsem! Természetesen ennek is van magyar vonatkozása, mert a könyvtár kimondhatatlan formája ugyanaz, mint a Rubik-kígyó nevű játék összehajtogatott alakban.

Néhány nap múlva érettségiztem. Néhány hét múlva 18 éves lettem. Felvettek az egyetemre és bölcsészhallgató lettem. A Balatonon töltöttem a nyarat, és tényleg hittem benne, hogy előttem az Élet. Ez 35 éve volt. 35 éve április 26-án történt a csernobili baleset. Több mint 30 év telt el a baleset után, én Belaruszba kerültem. Ennyi évnek kellett eltelnie, hogy teljes valóságában megértsem a történteket.

Bár Csernobil Ukrajna területén van, a radioaktív szennyezés 70%-a Belaruszt érintette. Az ország területének 23%-a szennyeződött be cézium-137 izotóppal. 3678 településen 2,2 millió embert érintett közvetlenül. 479 településről végleg evakuálták az embereket, ezek azóta nem léteznek. 200 ezer ember önként hagyta el a lakhelyét, 137,7 ezer embert kitelepítettek. Napjainkban 1,1 millióan élnek sugárszennyezett területen. 217 ezer gyerek nő fel ott. Ezek puszta számok. Ezek mögött emberi sorsok vannak.

A csernobili tragédiát sokan és sokféle módon dolgozták fel. Készült dokumentumfilm, oknyomozó riport, művészfilm, színdarab. Többen javasolták, hogy nézzem meg az HBO Csernobilról készített sorozatát. Nem volt erőm hozzá, számomra Szvetlana Alekszejevics, Nobel-díjas belorusz írónő Csernobili ima című regénye felülmúlhatatlan és felülírhatatlan. Lehet mérnöki és vezetői hibákról és felelősségről vitatkozni, de Alekszejevics nem ezeket kereste. Az egyszerű emberek tragédiáját írta meg, azt a fájdalmat, ami a mai napig nem múlik, amivel együtt kell élniük. Vannak borzalmak, amit csak végtelen fegyelemmel lehet leírni. Neki sikerült. A regény megjelent magyar nyelven is. Ha teheted, olvasd el!

Kép forrása: Pixabay

A félreértések elkerülése végett szeretném tisztázni, hogy a belorusz konyha nem azonos az orosz konyhával, bár sok közös ételük van. Sokkal több hasonlóságot mutat az ukrán vagy a balti gasztronómiával. Azt nem vállalom, hogy minden finomságot leírok, de a kedvenceimet igen, hogy aki kedvet kap egy minszki sétához, tudja, mit keressen!

Nyáron a nagy kedvencem a holodnik, ami tejföllel - vagy diétázóknak kefirrel - készült hideg céklaleves. Valami isteni, konyhatündérnek sem kell lenned az elkészítéséhez. Odavagyok a salátákért és a halételekért, de a keményebb konyhához szokott magyarok se fognak panaszkodni, mennyei szalonnák várják Belaruszban. A halételek és a halkészítmények a mi árainkhoz képest töredék áron vásárolhatóak meg a közértekben vagy a halboltokban. Belarusz nem tengeri nagyhatalom, a környező északi országokból importálják a halat, vagy helyben tenyésztik, viszont Belaruszban dolgozzák fel.

Nemzeti étel a dránnyiki, amit mi, szabolcsiak lapcsánkának hívunk, nyelvész koromból még emlékszem néhány más megnevezésére: jepe, tócsni, berét, lepcsánka és társai. Építenek belőle kis tornyokat, ahol a lapcsánka-emeletek között húsos, halas, gombás töltelék rejtőzik. Nem a dránnyiki az egyetlen, krumpliból készült ételük. A belorusz klíma kevés zöldségnek vagy gyümölcsnek kedvez, a burgonya viszont nagyon jól érzi magát. A beloruszok állítják, hogy a krumplit 400 féle módon tudják elkészíteni. A burgonya mellett a bogyós gyümölcsök teremnek még meg nagy mennyiségben. Bár mindegyiket szeretem, téli kedvencem a homoktövis bogyójából készült tea. Mézzel, gyömbérrel, fahéjjal, naranccsal ízesítik, a savanykás, a gyömbértől kicsit csípős ital tényleg testet-lelket melegít a havas téli estéken.

A pirogokat (kelt tésztából sütött finomság) hússal, gyümölccsel, zöldséggel töltve ki ne hagyd! Desszertnek, ajándéknak az egyik legjobb a Kommunarka csokoládé, italnak a szigorúan gabonából készült vodka. És igen, van saját sörük is, a Lidszkoje. Megosztó ital, de én nyáron jól lehűtve nagyon szeretem az erjesztett italukat, a kvászt. Ebből is keressétek a helyit, vagy a Komarov piacon próbáljátok ki a frissen csapoltat!

A felsoroltakon kívül – bármilyen furcsán is hangzik – a barátaim a legjobban a belorusz vajnak örültek, ha ajándékba hoztam. Egybehangzó vélemény szerint olyan, mintha frissen köpülték volna.

Ha beülsz egy étterembe, amiben biztos lehetsz: minden frissen készül nagyon jó minőségű alapanyagból, nem túl bonyolult, de ízletes ételt kapsz, az adagok az itthon megszokottnál viszont kisebbek.

Cмачна есьці! (jó étvágyat belorusz nyelven:-))

Tényleg azt hitted, hogy van a világnak olyan szeglete, ahol nincsenek magyar emlékek? Kétlem, hogy létezik ilyen hely, így Belarusz sem kivétel.

A legismertebb magyar történelmi személy Belaruszban Báthory István erdélyi fejedelem, Lengyelország királya és Litvánia nagyfejedelme. Báthoryt a Lengyel-Litván Nemesi Köztársaság nagyfejedelmévé választották 1576-ban, 1580-ban a mai Belarusz nyugati határszélén található Grodnót választotta székhelyéül, és egy új vár építéséről döntött. A reneszánsz stílusban megépített királyi várban halt meg 1586-ban. Első temetkezési helye Grodnó volt, innen vitték át a krakkói Wawel Székesegyházba. Báthory emlékét ma is őrzi Grodnó, nem csak az úgy nevezett Régi várban, hanem emléktáblája van a szépen felújított jezsuita templomban, utca is viseli Báthory nevét.

Báthoryt két okból is tisztelik a beloruszok. Bár a lengyelek rendek kérték tőle, hogy szerezze vissza az oroszoktól a livóniai háborúban levesztett területeket, ezek egy jelentős része beloruszok által lakott terület volt. Így a beloruszoknak Báthory a megmentő szerepét töltötte be. Másrészt Báthory hívta be a jezsuitákat a mai Belarusz területére, ezzel megteremtve az akkori kor modern oktatását.

Hogy mennyire számontartják a mai napig Báthoryt, vagy ahogy a beloruszok ejtik: Bathórit (jól megnyomva az ó betűt:-)), mi sem bizonyítja jobban, mint első találkozásom a kedvenc minszki borbárom tulajdonosával. Magyar borok bemutatójának kerestem helyszínt, Alekszandr, hogy meggyőzzön, az első találkozóra egy olyan pólóban érkezett, amin Báthory István képe volt. És ha ez nem lett volna elég, mindent (is) tudott a tokaji borokról.

Grodnó megyében, a litván határ közelében fekszik Subotniki. A környék földesura, az Umiastowski grófi család építtette neogótikus stílusban az 1904-ben átadott Magyar Szent László elnevezésű templomot.  A templom főoltárán ott van Szent László nagy méretű domborműve, melyen királyi „felszerelésben”, a magyar címeres pajzzsal látható. A dombormű alkotói német mesterek voltak.

Vityebszkbe Marc Chagall miatt látogattam el. A sokak által franciának gondolt festő Moise Zaharovics Sagalov néven született egy kilencgyermekes zsidó családban, a mai Belarusz északi részén található városban. 1997-ben a szülőházában nyílt meg a Marc Chagall Múzeum. A kedves kis ház nem túl sok Chagall festményt őriz, ezért megnéztem a helyi képtárat is. Chagallt kerestem, de Pjotr Javicsot találtam. Az elismert belorusz festő annál a Judel (Yehuda) Pennél tanult, aki Chagallnak is a mestere volt. De mi köze Javicsnak Magyarországhoz? Nem más, mint hogy Pjotr Javics 1918. szeptember 5-én Matuz István néven Törökszentmiklóson látta meg a napvilágot. Édesapja, Max Javics az I. világháború idején Magyarországon esett hadifogságba. Itt ismerkedett meg Matuz Ilonával, a szerelemből házasság lett. A férj 1925-ben tért vissza Vityebszkbe, egy év múlva követte a családja is. A Magyarországon még az édesanyja után anyakönyvezett kisfiú itt már felvette az apa nevét, így lett Matuz Istvánból Pjotr Javics. A népszerű portré- és tájképfestő több alkotása is megtekinthető a vityebszki képtárban.

És hát persze az Ikarus autóbusz, ami elválaszthatatlanul összeköt bennünket a posztszovjet térséggel. Ez alól Belarusz sem kivétel. Ami nekünk egy busz, az a mai 50-es korosztálynak Belaruszban a gyermekkor szép emléke. Ezen jártak kirándulni, nyaranta vidékre a nagymamához. Bár helyüket modern, helyi gyártmányú elektromos buszok vették át, a nosztalgia élénken él. Egy csodaszép Ikarus busszal Minszkben azért találkozhatsz. Igaz, nem utasokat szállít, hanem a kedvenc utcámban, ahol a legjobb street food-ot lehet enni, grúz étteremmé nemesedett.

Belarusz fővárosa, Minszk, a héten ünnepelte alapításának 954. évfordulóját. Ha én lennék a helyében, én is szeptemberben ünnepelnék. Elbűvölő tud lenni a város ebben az időszakban, amikor beköszönt az arany ősz. A parkok és a sétányok reggelente ködbe burkolódznak, napközben szédítő érzés bokáig az aranyszínű avarban gázolni, miközben körötted keringenek a lehulló falevelek.

De térjünk vissza az ünnepelthez!

A legenda szerint a város a nevét egy Meneszk nevű vitézről kapta, aki varázserővel bírt. Meneszk a várost ma is átszelő Szviszlocs folyó partjára épített egy malmot. De nem akármilyen malom volt ez, nem gabonát, hanem sziklát őröltek benne, Meneszk ebből sütött kenyeret. Hamar meggazdagodott a kőkenyerekből, ám vagyonát nem a legnemesebb célokra fordította. Kétes hírű cimboráival éjjelente a malomban dorbézoltak, aztán ezt is megunva, a környező falvak lakóit kezdték fosztogatni. A békés lakosság – megelégelve Meneszk gaztetteit – összefogott és elűzte a vitézt. Hogy soha vissza ne térjen, még a malmát is felgyújtották. Meneszk eltakarodott, a környéken újra a béke lett az úr, de a hely mégis megőrizte a nevét. Meneszkből Menszk, majd Minszk lett, így született meg a kedves kis folyócska, a Szviszlocs partján Minszk városa.

És most következzen a kevésbé romantikus változat!

A történészek szerint a IX. században már lakott település volt a mai Minszk területén. Az első írásos feljegyzés a településről 1067-ből származik. Valóban Meneszk néven emlegetik, de a legendák iránt kevésbé fogékony kutatók szerint a név a Menk folyócska nevéből származik. Nekem azért a nagytermészetű, kőből kenyeret sütő vitéz története vonzóbb...

A mai Minszk és környéke területén keleti szláv törzsek - krivicsek és dragonicsek - telepedtek meg, első nagy államalakulatuk a Polocki Fejedelemség volt. A XIV. századtól egészen a XVIII. századig Minszk a Litván Nagyfejedelemséghez tartozott. A város fejlődését bizonyítja, hogy 1499. március 14-én magdeburgi jogi státuszt kapott, ami a városnak kereskedelmi jogokat, alkotmányos rendet, a városlakóknak pedig szabadságjogokat biztosított. A település földrajzi fekvése miatt számtalan kereskedő, katona, utazó megfordult itt az évszázadok folyamán, hiszen ezt a részt mindig is fontos kereskedelmi és hadiutak keresztezték.

Az oroszok először 1655-ben foglalták el a várost a Lengyel-Litván Nemzetközösséggel vívott háború idején. A folyamatos háborúk során ez több alkalommal is megismétlődött, de Minszk hivatalosan az Orosz Birodalom fennhatósága alá csak 1793-ban került. Alig két év kellett hozzá, hogy az oroszok a várost megfosszák a magdeburgi jogtól.

1812 júliusa és novembere között Napóleon seregei uralták Minszket, majd újra az oroszok tértek vissza. A történelem vihara továbbra sem kímélte, az I. világháború idején 1918 februárjától egészen november 11-ig a német megszállók uralma alá került.  Bár  a németek elfoglalták, de kihasználva az oroszok távollétét, 1918. március 25-én kikiáltották a független Belorusz Köztársaságot, melynek fővárosa Minszk lett. A fiatal állam még egy évet sem ért meg, a németek kivonulása után Szovjet-Oroszország szállta meg az országot, és 1919. január 1-én kikiáltották a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaságot, melynek Minszk maradt a fővárosa. Bár kezdetben önálló állam volt, ez sem tartott sokáig, többszöri felosztást követően 1922 decemberében a Szovjetunió része lett.

A II. világháborút Minszk is megszenvedte. A fasiszta megszállás 1941. június 28-tól 1944. július 3-ig tartott. A megszállók brutális elnyomórendszert vezettek be, a felszabadulás után a várost gyakorlatilag térdig érő romokból kellett újjáépíteni.

Az 1950-es évek elejétől Minszk rohamos fejlődésnek indult, a városképet és az ottlakók életét meghatározták az újrainduló ipari létesítmények, a Minszki Gépjárműgyár, a Minszki Traktorgyár.

Belarusz Legfelsőbb Tanácsa 1991. augusztus 25-én kimondta a független Belarusz létrejöttét, szeptember 19-én az országot átnevezték Belorusz Köztársaságra, melynek fővárosa Minszk.