Vlagyimir Korotkevics a 20. század egyik legnépszerűbb - ha nem a legnépszerűbb - belorusz írója. Ahogy jómaga is sokrétű és színes egyéniség volt: publicista, író, költő, műfordító, dramaturg, rendező, aki a szovjet időszakban belorusz nyelven publikált, úgy a művei is egy ismeretlen, de annál izgalmasabb világba kalauzolnak.
Vlagyimir Korotkevics 1930. november 26-án született a Szovjetunióban, azon belül a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaságban. Ősei kisnemesek voltak, a családi legenda szerint egyik rokona aktív szervezője és résztvevője volt az 1863-ban kitört, úgy nevezett januári felkelésnek, mely a legjelentősebb litván-lengyel felkelés volt az Orosz Birodalom ellen.
Szemléletére és írásaira meghatározó erővel hatott anyai nagyapja, aki a gyermek Korotkevicsnek belorusz népi legendákat és meséket mondott, neki köszönhetően szeretett bele a történelembe és a természetbe. A karizmatikus nagyapa több regényében is megjelenik.
Az írónak már a korai műveiben is meghatározó a belorusz történelmi múlt és a belorusz folklór, amit lágy líraisággal és nagyon kedves humorral ötvöz. Korotkevics az első belorusz író, aki mondanivalóját, a belorusz folklórt és történelmet a történelmi krimi műfajában írta meg. Ennek legsikeresebb és méltán legnépszerűbb eredménye a Sztah király szörnyű vadászata című regénye.
Magyar nyelven 2023-ban az Aposztróf Kiadó gondozásában jelent meg Korotkevics regénye, Dr. Horváth Iván műfordító fordította azt az orosz változatot, mely már pontos fordítása az eredeti belorusz szövegnek, nem cenzúrázott.
Sztah király szörnyű vadászata egyszerre romantikus történet, izgalmas krimi és keserű korrajz.
A történetet maga a főhős, Andrej Beloreckij meséli el. A regény a 96 éves néprajztudós ifjúkorában, 1888 őszén játszódik az Orosz Birodalom Észak-nyugati Kormányzóságában, mely a Lengyel-Litván Nemzetközösség felosztását követően került orosz fennhatóság alá.
A fiatal Beloreckij egy őszi viharban, a vad, mocsaras vidéken eltéved és a Janovszkij család kastélyában talál menedéket. A kastély úrnője, a 18 éves Nagyezsda Janovszkaja, a család utolsó sarja. A romos kastélyban él, ahol várja a korai halálát, mert őse egykoron elárulta és megölte Sztah királyt. Azóta átok ül a családon, bűneikért huszad íziglen kell halállal lakolniuk. Nagyezsda a huszadik generáció képviselője, vele kihal a Janovszkij família. A lány ijesztő szellemekről mesél, akik előrevetítik a közelgő véget. Beloreckij nem hisz a szellemekben, a kastélyban marad, hogy kibogozza a szálakat. Találkozik a Kisemberrel, egy apró termetű, nagyon hosszú ujjú lénnyel, aki éjjelente bekukucskál az ablakon; a Kék Asszonnyal, aki olyan, mint egy ősi arckép, és akire Nagyezsda is nagyon hasonlít. De üldözőbe veszi az éjjelente megjelenő néma lovasokat is a mocsárvidéken. Közben pedig bemutatja a belorusz vidék hanyatlását, a belorusz parasztok sanyarú sorsát, a kisnemesek ostoba és önpusztító életvitelét.
A regény története egy igazi krimi sodró lendületével halad. A végére minden titokra fény derül, és a fiatalok is egymásra találnak.
Nem alaptalanul írják belorusz irodalomkritikusok, hogy a regény emlékeztet Arthur Conan Doyle Baskerville-i kopó című alkotására. A történet alapja itt is egy családi átok, a misztikus eseményekről pedig kiderül, hogy nem mások, mint egy bűnözői összeesküvés. Az angol regénytől eltérően Korotkevics esetében fontos szál a belorusz nemzeti sajátosságok bemutatása. A történet szerves része a nemzeti ételek, szokások, öltözetek, táncok, de még egy mára eltűnt lófajta bemutatása is. Mindezt úgy, hogy a történet sodrását, izgalmát egy pillanatra sem lassítja a szerző. A mű élvezeti értékéhez hozzájárul az igazán színvonalas műfordítói munka is. Bizonyára nem volt egyszerű feladat úgy fordítani a művet, hogy annak az igazi „belorusz lelke és hangulata” is megmaradjon. Ahogy Beloreckij idejében, vagy Korotkevics életében, napjainkban is különös aktualitása a regénynek Belarusz függetlensége, nemzeti identitásának megőrzése.
